A Ford és a Microsoft közös fejlesztésében készült Hohm rendszer szolgál majd platformul a jövőben az elektromos autók tulajdonosainak gépjárművük újratöltése, valamint és otthonaik energiafelhasználásának optimalizálása érdekében.

A Microsoft és a Ford, amely az első autógyártó, amely alkalmazza a Hohm rendszert, közüzemi vállalatokkal és önkormányzatokkal is együttműködik annak érdekében, hogy olyan energia-ökorendszert hozzanak létre, amely szabályozza az energiafogyasztást, amikor megnő a kereslet az elektromos autók iránt. A Ford lendületes, az elektromos autók széleskörű elterjesztését célzó programjában 2013-ig öt új modell bevezetése szerepel Észak-Amerikában és Európában: Észak-Amerikában még idén bemutatásra kerül az elektromos Transit Connect, míg az új Focus elektromos változata 2011-ben érkezik, emellett 2012-ben három új hibrid érkezik a jelenlegi négy Ford, Mercury valamit egy néhány hónapon belül érkező Lincoln modell mellett. Az új Focus elektromos változata lesz ugyanakkor az első modell, amelyben alkalmazásra kerül az új Hohm rendszer.

A Hohm rendszer kifejlesztésével a Ford és a Microsoft célja, hogy sokkal élhetőbbé, azaz könnyebbé és gazdaságosabbá tegye az elektromos autók tartását leendő tulajdonosok számára: a Hohm abban segít majd az autótulajdonosoknak, hogy eldöntsék, melyik számukra a leghatékonyabb és legolcsóbb módja akkumulátorral hajtott elektromos autójuk (BEV) vagy hálózatról tölthető hibridautójuk (PHEV) újratöltésére. A rendszer a közüzemi vállatoknak is segíthet, amikor a hálózatban nagyobb energiaigény jelentkezik az elektromos autók miatt, így alapvető fontosságú lehet annak az infrastruktúrának a kifejlesztésében, amely nélkülözhetetlen az elektromos autók elterjedéséhez.

Az elektromos autók sikerében és a vásárlói igény erősödésében döntő szerepe van a hatékony energia-ökorendszerek szabályozásának. Egy közelmúltban az Accenture által az USA-ban, Németországban, Franciaországban és Olaszországban végzett felmérés szerint (Accenture survey) a megkérdezett potenciális vásárlók 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a következő két esztendőben valószínűleg vesznek egy hibrid vagy elektromos autót. Az egyre nagyobb számú elektromos autó azonban egyre nagyobb hatással lesz az energiaigényre, egy elektromos autó töltés közben ugyanis akár meg is kétszerezheti egy háztartás energiaigényét. A Ford és a Microsoft éppen ezért egyetért abban, hogy a vevők számára egyszerűvé és megfizethetővé tett energiaszabályozás kulcsfontosságú az elektromos járművek sikerében, illetve a pozitív környezeti hatás elérésében.

“Az elektromos autók fontos szerepet játszanak abban a globális erőfeszítésben, amely az energiahatékonyság fokozását célozza, és kezeli a klímaváltozás és a fenntarthatóság feladatait.” – fogalmazott Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója. “Ám az elektromos autók iránti piac bővülése jelentős hatással lesz majd a háztartások energiafogyasztására, illetve az ország elektromos rendszerének terhelésére. A Microsoft Hohm-mal a Ford és a Microsoft olyan megoldást kínál, amely az autótulajdonosok számára könnyebbé teszi a döntést elektromos autójuk legolcsóbb és leghatékonyabb újratöltéséről, illetve eszközt ad az energiaszolgáltató vállalatok kezébe, amellyel hatékonyabban reagálhatnak a változó energiaigényre.”

A Hohm társítása a Ford elektromos autóihoz támogatja a Ford nagy ívű tervét, amely szerint a vállalat öt új elektromos illetve hibrid modellt vezet be Észak-Amerikában és Európában 2013-ig. Amerika legnagyobb hazai, egyben a világ második legnagyobb hibridértékesítője, a Ford jelenleg négy hibridmodellel rendelkezik, s néhány hónapon belül egy újabb kerül bemutatásra.
Az élet a teljesen vagy részlegesen elektromos meghajtású autókkal – akár a napi újratöltést igénylő akkumulátoros elektromos járműről (BEV) vagy hálózatról tölthető hibridről (PHEV) van szó – megköveteli majd a vásárlóktól, hogy másként gondolkodjanak az egyéni közlekedésről és az energia felhasználásáról.

A Hohm elnevezésű internet-alapú szolgáltatás abban segít a vásárlónak, hogy feltárja előttük saját energiafelhasználási szokásaikat, valamint javaslatot tesz a hatékonyság növelésének lehetséges módjaira. A Ford elektromos autóival összekapcsolva a Hohm abban segíti majd az autósokat, hogy mely időszak a leghatékonyabb autójuk újratöltésére. Az intelligens újratöltési szokások abban segítenek az energiaszolgáltató vállaltoknak, hogy megértsék és szabályozzák a hálózatukban az elektromos autók miatt jelentkező nagyobb energiaigényt.

A Ford és a Microsoft részvétele a Hohm programban egy immár tíz éve sikeresen működő kapcsolaton alapul. A Ford SYNC® kommunikációs és szórakoztató rendszer, amelynek alapja a Windows Embedded Automotive Platform, már több mint kétmillió Ford, Lincoln és Mercury modellben működik a rendszer 2007-es bevezetése óta, s abban segít a vezetőknek, hogy mobil eszközeiket az autó rendszeréhez csatlakoztassák és hangutasításokkal vezéreljék.

A Microsoft Hohm térítésmentesen hozzáférhető minden, az Egyesült Államokban élő energiafogyasztó számára, emellett már most számos partneri együttműködés köttetett energiaszolgáltató vállaltokkal és egyéb vállalkozásokkal. A Ford az első autógyártó, amely együttműködik a Hohm rendszerrel.

A Ford és a Microsoft azt is tervezik, hogy az energia-ökorendszerek további fejlesztése érdekében szélesítik együttműködésüket a közüzemi vállatokkal és az önkormányzatokkal. A Ford munkája során tucatnyi észak-amerikai energiavállalattal együttműködve 21 darab Ford Escape hibridautót tesztel közúti forgalomban. Az autók eddig 160 ezer mérföldet tettek meg valós forgalmi körülmények között, s az itt gyűjtött adatok jelentették a Hohm rendszer autós alkalmazásának alapját is.

“Az újratölthető járművek új határokat feszegetnek. Piaci bevezetésükhöz széleskörű együttműködés és további rendszerek kiépítése szükséges.” – fogalmazott Alan Mulally, a Ford elnök-vezérigazhatója. “A Ford és a Microsoft együttműködése olyan rendszereket hoznak létre, amelyek segítenek abban, hogy ez az izgalmas jövő valóra válhasson.”

Forrás: Ford

Bookmark and Share