Májusban is folytatódott a Škoda Auto értékesítésének növekedése, az összesen 65.349 jármű (+10 százalék az előző év azonos hónapjához képest) új eladási rekordot, egyben a vállalat történetének legsikeresebb májusi hónapját jelenti. Az értékesítési volumen ezzel az év eleje óta immár 16,6 százalékkal, összesen 307.427 darabra emelkedett. A növekedés jelentős részben a kínai piacról származik, ahol májusban 14.162, míg az év első öt hónapja során 68.977 Škoda talált gazdára.

Hazai piacán, Csehországban, a Škoda Auto 2010. január és május között 20,9 százalékkal, összesen 24.700 járműre növelte eladásait. Nyugat-európai piacai közül a márka Nagy-Britanniában 72, Spanyolországban pedig 65 százalékkal több járművet értékesített. Németországban a forgalom piac-specifikus módon, a környezetvédelmi roncsprémium hatásának elmúltával 36 százalékkal esett vissza, ám a Škoda továbbra is sikerrel őrizte meg vezető importmárka pozícióját.

A Škoda világszerte legnépszerűbb modelljének 26.967 darabbal májusban is az Octavia bizonyult, ami 16,7 százalékos növekedésnek felel meg. Ugyancsak kiemelkedő érdeklődés övezte a cseh gyártó Superb modelljét (+ 193,3 százalék; 9.217 jármű) és a Yetit (+ több mint 500 százalék, 4.266 jármű).

„Ismét sikerrel aknáztuk ki kelet-és közép-európai kedvező pozícióinkat, miközben a márka globális népszerűségéből is jelentősen profitáltunk, Kínában, Indiában és Oroszországban egyaránt további növekedést érve el. A környezetvédelmi roncsprémiumok kifutásával az európai piaci helyzet 2010-ben is jelentős kihívást képvisel“ – fejtette ki Reinhard Fleger, a Škoda Auto igazgatótanácsának az értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja.

Forrás: Skoda

Bookmark and Share