Elektromos meghajtású, és sűrített földgázzal (CNG) működő járműflottát mutatott be a Budapest Taxi szerdán. A társaság két elektromos Nissan Leafet és ötven darab, CNG-vel működő Opel Zafirát állított járműparkjába.

Elektromos meghajtású személyautó, amelyet a Budapest Taxi mutatott be a fővárosi Vörösmarty téren 2014. március 19-én. A társaság két elektromos Nissan Leafet és ötven darab, CNG-vel működő Opel Zafirát állított járműparkjába. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Elektromos meghajtású személyautó, amelyet a Budapest Taxi mutatott be a fővárosi Vörösmarty téren 2014. március 19-én. A társaság két elektromos Nissan Leafet és ötven darab, CNG-vel működő Opel Zafirát állított járműparkjába. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Horváth Csaba, a társaság vezérigazgatója azt mondta, a járműveknek köszönhetően évente 7 tonnával kevesebb szén-monoxid kerül a levegőbe.

A mintegy 180 kilométeres hatótávolsággal rendelkező elektromos autók számának emelkedése Horváth Csaba szerint akkor valósulhat meg, ha a töltőállomások számát is növelik a fővárosban.

Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes azt hangsúlyozta, hogy a környezetbarát fejlesztés összhangban van Budapest városfejlesztési koncepciójával is, amelyben a környezetvédelem fontos szerepet kap. Kiemelte, hogy több száz környezetbarát buszt vettek, és fejlesztik a villamos-, valamint trolibuszhálózatot.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója közölte: a taxirendelet bevezetésével az volt a céljuk, hogy magasabb legyen a szolgáltatási színvonal, és ez a folyamat vezetett oda, hogy most a Budapest Taxi elektromos autókat állít forgalomba. Hozzátette: kiemelten fontos Budapest levegőminőségének javítása, ezért is fejlesztik a villamoshálózatot és ezt a szolgálja CNG-meghajtású buszok beszerzése is.

Palkovics Péter, a Nissan Magyarország munkatársa a sajtótájékoztatón azt mondta, most már egy taxitársaságnak 4-5 év alatt megtérül egy elektromos autó beszerzése, így alternatíva lett az elektromos autó a hagyományos mellett. Ehhez csatlakozott Dános András, az Opel Magyarország kommunikációs vezetője is, aki azt mondta, a földgázüzemű autók használata átmenet lehet a hagyományos és elektromos autók között addig, amíg utóbbiak nem terjednek el megfelelő mértékben.

Kövesdi Zoltán, az ELMŰ igazgatósági tagja elmondta, jelenleg 37 töltőállomásuk van Budapesten, a melyeken egyelőre ingyenesen lehet tölteni az autókat, de a kutak alkalmasak arra, hogy mérjék, majd kiszámlázzák a felhasznált energiát. Becslése szerint 2020-ra Magyarországon 10 ezer körül lehet majd az elektromos autók száma.

Forrás: MTI (btiv \ egr \ hgp)
.

(Ezt a cikket 418 alkalommal tekintették meg.)

Hozzászólások