• A nagyteljesítményű sportautó korlátozott darabszámú csúcsmodellje
• 100 kilogrammal mérsékelt saját tömeg, szénszál-erősítésű műanyag karosszériaelemek
• V10 FSI 412 kW (560 LE), 0 – 100 km/h 3,6 másodperc alatt
Ingolstadt, 2010. május 1. – Még erősebb, még könnyebb, még gyorsabb: az Audi az R8 GT formájában nagy teljesítményű R8 sportkocsija korlátozott példányszámú változatával jelenik meg a piacon. Az 5,2 literes V10-es aggregát teljesítménye 412 kilowattra (560 LE) növekedett, míg a jármű saját tömege 100 kilogrammal csökkent. Az R8 GT álló helyzetből mindössze 3,6 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége 320 kilométer/óra.

Az R8 nagyteljesítményű sportautó már a kezdetektől vérbeli győztesnek született, s ez a 2008-as (R8) illetve 2010-es (R8 V10) „A világ legjobb nagyteljesítményű autója” („World Performance Car”) díjjal elismert sorozatgyártású modellekre éppúgy igaz, mint a mindjárt az első szezonja során 23 futamgyőzelmet és három bajnoki címet begyűjtő R8 LMS versenyautóra. A versenyváltozat génjei most még inkább megjelennek az utcán is, mégpedig a legújabb R8 GT formájában. Az exkluzív sorozat példányszámát 333 darabra korlátozták, s minden egyes R8 GT váltókar-gombján hordozza sorszámát.
Következetes könnyűszerkezetes építés: 100 kilogramm tömeg-megtakarítás
Már a sorozatgyártású R8 5.2 FSI quattro modell is példásan képviseli a négykarikás márka könnyűszerkezetes építésről vallott filozófiáját. Az Audi Space Frame (ASF) koncepció alapján született alumíniumkarosszériája mindössze 210 kilogrammot nyom. Az alumíniumlemezeket alak- és erőzáró kötésekkel a sajtolt profilokból és komplex csomóponti öntvényekből összeállított vázszerkezetre rögzítik, a motortartó bölcső pedig ultrakönnyű magnéziumból készül. Az ASF-karosszéria sokrétű gyártási folyamat során a neckarsulmi gyárban, túlnyomórészt kézi munkával készül. Különösen magas fokú merevségével a nagyteljesítményű sportautó rendkívül pontos irányíthatósági tulajdonságainak alapjául is szolgál, miközben kiemelkedő lengéskényelmi és ütközésbiztonsági tulajdonságok is jellemzik.
Fejlett ASF-karosszériájának köszönhetően már a széria R8 5.2 FSI quattro alatt is csupán 1.625 kilogrammot mutat a mérleg, mégpedig a quattro állandó összkerékhajtással és az extrafelszerelésként rendelhető R tronic sebességváltóval együtt. Ennek megfelelően nem volt egyszerű feladat a mérnökök számára a további jelentős tömegcsökkentés. Céljuk eléréséhez olyan széles körű megközelítést alkalmaztak, amely az autó minden részére kiterjedt. Ennek eredményeképpen a mérleg mutatója végül csupán 1.525 kilogrammig kúszott fel a mérlegelés során.
Az R8 GT vékonyabb szélvédőt kapott, az utas- és a motortér közötti válaszfal, illetve a motortér-fedél átlátszó felületét pedig könnyű és erős polikarbonát alkotja. E módosításokkal összesen kilenc kilogrammot sikerült megtakarítani, míg a rögzített hátsó szárny további 1,2, elöl a 100 literes csomagtartó vékonyabb és újabb kivágásokkal ellátott alumínium fedele pedig 2,6 kilogrammot hozott a konyhára.
A hosszú, szénszál-erősítésű műanyag (carbon fiber-reinforced plastic; CFRP) hátsó fedél 6,6 kilogrammal könnyebb, míg a szintén ebből az anyagból legyártott hátsó lökhárítón és karakteres oldalelemeken („sideblades”) további 5,2 illetve 1,5 kilogrammot sikerült megspórolni. Minimális tömege melletti már-már extrém szilárdságával a szénszál-erősítésű műanyag a nagyteljesítményű sportautók ideális konstrukciós anyaga, amelynek alkalmazásában az Audi bőséges tapasztalatokra támaszkodhat.
A konstruktőrök azonban az R8 további technikái területén is keményen megküzdöttek minden egyes grammért. A fékrásegítőnél így 1, a féktárcsák alumínium agyainál 4, az akkumulátornál pedig újabb 9,4 kilogrammot sikerült lefaragni. A légbeszívás modulján azután 2,3, a motortér szigetelésén 2,8 kilogrammot „találtak” a mérnökök. Az utastér szintén számos lehetőséget kínált a tömeg mérséklésére. Az új, könnyebb padlószőnyegezés 7,9, az üvegszál-erősítésű műanyag (glass-reinforced plastic; GRP) vázon kialakított kagylóülések pedig 31,5 kilogrammal járultak hozzá az összesített mérleg csökkentéséhez. Mindezt számos további belső, külső és technikai részletmegoldás finomítása egészítette ki, egészen a kipufogó-végcsövekhez használt könnyebb acélfajtáig.
Még karakteresebb és célratörőbb – A design
Az Audi R8 GT formavilága maga a duzzadó erő megtestesülése, mégpedig egy 4,43 méter hosszú, 1,93 méter széles és csupán 1,24 méter magas, szoborszerű technikai remekmű formájában. Külső megjelenésén olyan módosítások sokasága fedezhető fel, amelyek még „élesebbé” teszik megjelenését, ám sokuk a tömeg vagy a légellenállás mérsékléséhez is nagyban hozzájárul. Az R8 GT a magasabb sebességtartományokon a szériaváltozatnál lényegesen nagyobb leszorító erőt állít elő, mégpedig légellenállási együtthatója (cW = 0,36) és homlokfelülete (1,99 m2) növekedése nélkül.
A „singleframe” hűtőrács szegélye, merevítő tagjai, illetve a légbeömlő nyílások lamellázata egyaránt matt titán-szürkében, míg maga a rácsozat matt feketében jelenik meg. A lökhárító alatti osztótagot szintén szénszál-erősítésű műanyagból, kettős légterelő peremmel alakították ki. Az első tengelyre ható leszorító erőt a sarkokon kiformált karcsú és ívelt idomok fokozzák, amelyek anyaga ugyancsak szénszálas műanyag.
Az R8 GT igazi különlegességei már alapkivitelben alkalmazott LED-fényszórói, amelyek minden funkciójukat világító diódákkal látják el. Fényük intenzív és homogén, mégpedig rendkívül magas élettartam és minimális energiafogyasztás mellett. A fényszórók megjelenésükben is vonzó és markáns benyomást keltenek. Az egyenként 24 LED-egységből álló nappali világítás folyamatos fénycsíkként jelenik meg, míg a tükörrendszer a nyitott kagylók formáit idézi.
Az oldalnézet meghatározó elemei a motorhoz levegőt vezető penge-motívumok („sideblade”), amelyeket az R8 GT esetében szintén matt szénszálas műanyagból formáltak ki. Ugyanezen anyagot fedezhetjük fel a csökkentett méretű külső tükrök házában is, amelyek masszív alumínium alapon nyugszanak. A 19-colos, titánhatású könnyűfém keréktárcsák exkluzív, öt kettős Y-küllős design szerint készülnek, az első sárvédőkön pedig „GT“ felirat tűnik fel.
Hátul különösen feltűnőek a módosítások, kezdve mindjárt a matt szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) kiformált, rögzített szárnnyal. Új rajzolat szerint készülnek a nagyméretű hátsó mindkét oldalán, valamint a szintén CFRP anyagú hátsó lökhárítón kialakított szellőzőrácsok is. A lökhárító a nagyméretű, kerek kipufogóvégeknek és a kerékjáratok szellőzőnyílásainak is helyet ad. A megnövelt diffúzor-elem szintén szénszálas kompozit anyag, míg a rendszámtartó és a széles hátsó lamellák egyaránt matt titán-szürkék. A hátsó lámpatestek ugyancsak LED-technikával működnek, a sötét házukon simaüveges burák húzódnak.
Az Audi négyféle külső árnyalatban kínálja R8 GT modelljét: „Szamoa-narancs metál”, „Matt Suzuka-szürke, „Jégezüst metál” és „Fantom-fekete gyöngyház”.
Lélegzetelállító erő – A 412 kilowattos (560 LE) 5.2 FSI
A vörösre fényezett szelepfedelekkel készülő, átdolgozott V10-es aggregát lélegzetelállító menetteljesítményeket kölcsönöz az Audi R8 GT számára. Az álló helyzetből 100 kilométer/óráig tartó sprintet mindössze 3,6 másodperc alatt intézi el, de 200-ig sem igényel 10,8 másodpercnél többet, s a brutális gyorsítás egészen 320 kilométer/óráig tarthat.
A motorszabályzó elektronikán végzett módosítások 26 kilowattal magasabbra, egészen a 412 kW (560 LE) szintig tolják fel az 5.204 köbcentiméteres V10-es teljesítményét. Forgatónyomatéki görbéje 6500-as percenkénti fordulatszámon 540 newtonméternél éri el maximumát, amely így 10 newtonméterrel ível magasabbra a szériaváltozaténál. A hatalmas V10-es erőforrás literteljesítménye 79,2 kW (107,6 LE), egy kilowatt pedig 3,70 kilogramm mozgatásáért felel (2,72 kg/LE), maximális fordulatszáma percenként 8.700.
A győri üzemben készülő, hosszú löketű konstrukciót (furat x löket: 84,5 x 92,8 milliméter) kézi munkával építik össze, forgattyúházát pedig rendkívül könnyű, ám szilárd alumínium-szilícium ötvözetből öntik. Merevségét a főtengelycsapágyak alsó tartójául szolgáló speciális vázkeret („bedplate”) fokozza tovább, miközben a komplett motor mindössze 258 kilogrammot nyom. Konstrukciós jellemzői között szerepel továbbá 90 fokos hengerszöge, valamint szárazkarteres kenési rendszere, amelyet különösen magas hatásfokú olajszivattyú lát el. Mindkét megoldás a tömegközéppont további süllyesztésével fokozza az R8 GT menetdinamikai képességeit.
A főtengelyt a közös forgattyúcsap („common-pin”) elve szerint alakították ki, vagyis az egymással szemben fekvő hengerekben mozgó dugattyúk hajtókarjai egy-egy közös forgattyúcsaphoz csatlakoznak. Ennek eredményeképpen az egyes munkaütemek között a forgattyústengelyen váltakozva 54 illetve 90 fok szögelfordulás adódik, a sajátos ritmus pedig a V10-es különleges és vérpezsdítő hangjában nyilvánul meg. A technika e különleges, már egyértelműen a versenysport világát idéző zenéjének a terhelés és a fordulatszám szerinti további hangolásáért a kipufogórendszer két belső csappantyúja gondoskodik.
Az atmoszférikus erőforrás 100 kilométerre átlagosan 13,7 liter üzemanyagot igényel, ami hatalmas erejét tekintetbe véve igazán kiváló gazdaságosságot képvisel. Az FSI közvetlen befecskendezés 120 bar nyomáson juttatja a benzint az égésterekbe, az intenzíven örvénylő benzin-levegő keverék pedig hatékonyan hűti a hengerfalakat. Ennek eredményeképpen a konstruktőrök igen magas, 12,5:1 sűrítési arányt alkalmazhattak. A kapcsolható szívócsatorna-hossz, valamint a lánchajtású vezérműtengelyek folyamatos állítása minden egyes henger esetében a lehető legmagasabb töltési fokról gondoskodik. A homogén keverékképzést a szívócsatornák állítható töltetterelő élei segítik, amelyek a beáramló levegő számára vízszintes tengely körüli perdületet („tumble”) is biztosítanak.
A hajtásrendszer – Kompromisszumot nem tűrő vonóerő-átadás
Az R8 GT erőforrása mögött az R tronic szekvenciális sebességváltó dolgozik, amelynek elektrohidraulikus tengelykapcsoló- és fokozatváltó egysége közvetlenül elektronikus úton kapja utasításait. Hat fokozatát ennek megfelelően még a leggyakorlottabb pilótáknál is gyorsabban kapcsolja, még a magasabb terhelés- és fordulatszám-tartományokban is kevesebb, mint egy tizedmásodperc alatt. Az elektronikus szabályzás a „Sport” illetve „Normal” üzemmódokban teljesen automatikus működést is kínál, de két manuális módusz is a vezető rendelkezésére áll. A korszerű váltómű a középkonzol rövid váltókarjával, valamint a kormánykerék kapcsolóbillentyűivel dirigálható. Az indulást követő gyorsítás során mindvégig maximális vonóerőről igény szerint a start-automatika (Launch Control) gondoskodik, magas fordulatszámok és minimális kipörgés mentén érve el a lehető legintenzívebb gyorsulást.
A quattro állandó összkerékhajtás kétségkívül ideális technika a nagyteljesítményű sportkocsi számára. Az első differenciálmű házába épített központi viszko-tengelykapcsolója normál üzemi körülmények között 15:85 arányban osztja el a V10-es aggregát hatalmas forgatónyomatékát az első és a hátsó tengely között. E karakterisztika tökéletesen illeszkedik az Audi R8 GT első-hátsó tömegeloszlásához, amely 43:57 arányúra adódik. A quattro hajtás központi tengelykapcsolója szükség esetén mindössze ezredmásodpercek alatt a nyomaték akár 30 százalékát is ez első kerekek felé küldheti. A hátsó kerekek vonóerő-átadási képességét mechanikus önzáró differenciálmű fokozza tovább, gyorsításkor 25, motorféküzemben 40 százalékos záróhatással.
A futómű – Még feszesebb, még pontosabb
Az Audi R8 GT nagyteljesítményű sportautó óriási oldalgyorsulásokra képes, villámgyorsan, szinte minden késedelem nélkül reagáló gép. Motorja középen, a jármű függőleges forgástengelye közvetlen közelében kapott helyet, tömegéből adódó tehetetlensége így alig befolyásolja a gyors irányváltások dinamikáját. Az R8 GT menettulajdonságait minden helyzetben magas fokú dinamika, stabilitás és pontos irányíthatóság jellemzi.
Futóműve a versenysportban használatos klasszikus felépítést követi, kerekeit alumíniumból készült, kettős háromszög-lengőkarok vezetik. Fogasléces hidraulikus szervokormánya igen közvetlen, 16,3:1 áttétellel működik, finom és közvetlen visszajelzésekkel szolgálva az útról a vezető számára. A karosszériát 10 milliméterrel mélyebbre süllyesztő, manuálisan állítható felfüggesztések itt eleve az alapkivitelhez tartoznak, s az első és a hátsó kerekeken egyaránt megnövelt kerékdőlés biztosít a szériamodellnél magasabb fokú mozgékonyságot.
A kovácsolt könnyűfém keréktárcsák elöl 8,5 J x 19, hátul 11 J x 19 méretűek, 235/35 illetve 295/30 dimenziójú gumiabroncsokkal szerelve. Kívánságra az Audi opcionális keréktárcsákon hátra a 305/30, méretet is szállítja. A versenypályák rajongóinak speciális Cup-gumiabroncsok is rendelkezésükre állnak, amelyek száraz aszfalton extrém menetteljesítményeket tesznek lehetővé az R8 GT számára.
Az Audi már alapkivitelben belső szellőzésű, szénszál-erősítésű kerámia féktárcsákat alkalmazott e különleges sportmodelljén. Kiemelkedő hőállóságukat rendkívüli tartósság egészíti ki, s összesen mintegy kilenc kilogrammal könnyebbek a megfelelő acél változatoknál. Az első kerekeknél 380, hátul 356 milliméter átmérőjűek, súrlódó gyűrűik rugós csavarkötéssel kapcsolódnak a nemesacél agyhoz. Az elöl hatdugattyús alumínium féknyergek az R8 GT exkluzív stílusjegyeként vörösre eloxált felülettel jelennek meg.
A kifejezetten az R8 GT modellre hangolt elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESP) gombnyomásra sport-üzemmódba kapcsolható, amely a kanyarokból kigyorsítva látványos, ám még biztonságos túlkormányozottsági manővereket tesz lehetővé. A versenypálya-bevetések során azonban a pilóta akár teljesen ki is kapcsolhatja.
Exkluzív és dinamikus: az utastér és a felszereltség
A tömegcsökkentés az Audi számára a menetteljesítmények és a gazdaságosság növelését jelenti, semmi esetre sem lemondást az egyébként szükséges dolgokról. A németországi palettán 193 ezer euróért megjelenő R8 GT ennek szellemében automatikus légkondicionálót, elektromos ablakemelőt, MMI-kezelés mentén működő navigációs rendszert és nagyteljesítményű hangrendszert is kínál. Extrafelszerelésként a Bang & Olufsen 465 wattos, tízcsatornás audio-berendezése, CD-váltó vagy épp az „Audi Music Interface” rendszere is rendelkezésre áll. Az utasteret – mint a márka minden egyes modelljében – a legapróbb részleteknek szentelt figyelmesség jellemzi, igényes megjelenésű és tapintású, színvonalas anyagokból kialakítva.
Az ergonomikus belsőt a sportos fekete és szürke határozza meg. A kormánykerék, a mennyezetkárpit, a tetőoszlopok, a könyöktámasz, a kézifékkar és a kagylóülések Alcantara borítással készülnek, amelyeket kontrasztárnyalatú díszvarrások szegélyeznek. A hátfalat, az ajtókárpitokat és a műszeregység árnyékolóját az érdes tapintású, „cápabőr-hatású“ szintetikus anyag fedi, a cockpit sajátos „monoposto“ íve pedig matt szénszálas műanyag.
A kombinált műszeregység fehér számlapjain „R8 GT“ feliratok láthatók. Az új tervezésű váltókar anyaga szénszál-erősítésű műanyag (CFRP) illetve alumínium, a középső alagutat és az ajtókárpitokat pedig a karosszéria színére fényezett dekorberakások díszítik. A matt alumínium küszöbléceken szintén az „R8 GT“ logó tűnik fel.
Az R8 GT extrafelszerelései kifejezetten exkluzív opciók. Külső megjelenése két további keréktárcsa-változattal, a karosszéria színére fényezett első osztott légterelővel és a motortér matt CFRP-borításával tehető még egyedibbé. Az utastérben az ajtókra, a középső alagútra, a cockpitra és a műszerfalra további szénszálas díszítőelemek rendelhetők. Mindezt multifunkciós kormánykerék, piros, narancsszínű vagy szürke biztonsági övek, „R8 GT“ feliratú szőnyegek, és vörösen megvilágított küszöblécek egészíthetik ki. Kívánságra az Audi még az üvegszál-erősítésű műanyag (GRP) konstrukciónál is könnyebb, szénszál-erősítésű műanyag vázszerkezetre épülő üléseket is kínál, amelyek Alcantara kárpitján extraként az „R8 GT“ felirat is megjelenhet.
A versenysport iránt érdeklődő vásárlók a „Race” csomagot is választhatják, ez feketére vagy vörösre fényezett, csavarozott borulásvédő keretet is tartalmaz, amely mind utcai minősítéssel, mind pedig versenyhomologizációval is rendelkezik. A csomagban továbbá piros vagy fekete négypontos biztonsági övek, tűzoltó készülék, valamint biztonsági akkumulátor-főkapcsoló is szerepel. A versenypálya-alkalmakra forgóreteszes négypontos biztonsági öv, illetve első borulásvédő is rendelkezésre áll, amely a hátsó csőszerkezetet teljes „ketreccé” egészíti ki.
A magasabb színvonalú kényelemre vágyók innovatív hevedermikrofonnal szerelt mobiltelefon-előkészítést is kaphatnak, de a választékban a teljes bőrkárpitozás, a különböző kezelőelemek díszvarrásokkal kiegészített bőrborítása és a sebességszabályozó automatika is szerepel, a parkolássegítő berendezés az alapfelszereltséget gazdagítja.
Forrás: Audi